7. Fejezet - Elveszett

Drágáim!

Azután a nagyon hosszú idő után, hogy eltűntem, végre az utóbbi pár napban már késznek éreztem magamat, hogy újra publikálni kezdjek. Több fejezet is meg van előre írva, így remélhetőleg többé már nem kell ilyen kényszerszüneteket tartanom, ráadásul a legnagyobb örömöm most mégis az, hogy a borongós tél után most újra kisütött a Nap is, elkezdődött a tavasz, és sokkal frissebbnek, feltöltődöttebbnek érzem magamat, mint előtte.

Nincs a fejezethez sok hozzáfűznivalóm, remélem, hogy örömötöket lelitek benne. Jó olvasást!

Puszillak Titeket,

Adriana

Love yourself

Sienna

Madrid

Hosszú másodpercekig csak tehetetlenül áll a félárnyékos parkolóban, miközben figyeli a drága autó mellett álló focistát. Csak egy apró pillanatra hiszi azt, hogy a focista még nem vette észre, ám hosszú, vékony lábai már el is indulnak a parkoló másik végébe. Lassan lépked, közben próbálja távolabból is kifürkészni a Sergio arcán uralkodó érzelmeket. A férfi azonban túlságosan is régóta megtanulta már minden érzését és gondolatát egy maszk mögé rejteni, amit most is enyhén borostás arcán visel.

Miközben a színésznő férje mellé ér, szíve kétszer gyorsabb ritmusban kezd el dobogni a bordái mögött. Már szinte azt is megkockáztatja, hogy a lenge, fehér blúz, amit visel, megremeg a ritmus hatására, és a férfi előtt is leleplezi magát.

El sem tudja hinni, hogy most így, itt állnak. Valamikor férj és feleség voltak, úgy igazából, most pedig mintha két idegen nézne egymás szemébe.

– Szia. – szólal meg végül Sergio, hangja mély, férfiasan rekedt, és halkan szól a nőhöz. Mintha az egyszerű szó mögött nagy jelentés húzódna, úgy néz fel a sötét szemekbe a nő.

A focista bizonytalanul hajol közelebb Siennához, s egy apró csókot lehelve a nő puha arcára, ellép az autó oldala mellől, és a nehéz táskát, amelyet addig a színésznő tartott a kezében, beemeli az autó csomagterébe. Kerülve a kínos pillantásokat, Sienna még mindig mozdulatlanná dermedve áll a parkoló sötét betonján, figyeli Sergio minden mozdulatát, s ahogy kinyitja a férfi az anyósülés felőli ajtót, lassan felé lépked.

Megenged magának egy hálás mosolyt, amelyet valójában nem a focista előzékenységéért szán, hanem a gesztusért, amely bizonyította számára, hogy nincsen még minden veszve.

A focista érdeklődve figyeli, ahogy felesége körülményesen beszáll az autóba, majd még egyet szippant a nő szőke hajkoronájából felé áramló, virágos illatból, és megkerülve az autót, beül a volán mögé. Kétszer jobban kell koncentrálnia, hogy ne pillantson fél percenként a mereven ülő Sienna felé, aki jobb tevékenység híján, a lehúzott ablakon bámészkodik kifelé. De amint egy piros lámpánál lehunyja a szemét, ezzel a cselekedettel kiűzendő a nő finom illatát az elméjéből, húsába vágó élességgel villannak fel az elfeledni kívánt emlékek.

A friss, nyári gyep, a magas, zöld levelekkel dúsan borított fák, és a fehér márvány, amely emléket állít egy ártatlan baleset áldozatának. Minden tiszta, makulátlan és békés. Ám a melegséget árasztó föld alatt egy sötét, mahagóniból készült dobozban fekszik valaki, aki még túl fiatal volt ehhez a sorshoz. És a férfi bármennyire is próbálja kiűzni az idegeit romboló illúziókat az elméjéből, csak arra tud gondolni, hogy bár már elvesztette a húgát, a felesége is lassan egyre távolabb kerül tőle. Próbált tenni ellene, az őt oltalmazó égiekre is felesküdne, de tehetetlen. Hogyan nézzen a nő szemébe, amikor az ott volt, amikor meghalt Sophia, amikor ott volt és segítséget nyújthatott volna, ha már a sors nem őt választotta a rosszabb helyzetbe.

Naptól barna kezei a kormányra szorulnak, kidolgozott izmai kidomborodnak karján, ahogy türtőzteti magát. Érzi, hogy a nő félénken felé pillant, de ő csak tüntetően mered ki a tiszta szélvédőn, meg sem rezzen a halk szólongatásra.

Sienna megfeszül a sötét bőrülésben, sovány teste mellé ejtett kezei remegnek a visszautasítás félelmétől, ahogy lassan a focista felé emeli bal kezét. Ajkait szólásra nyitja, ám hang nem jön ki a torkán. Nem is tudja, mit mondhatna. Aztán megérinti Sergio kellemesen meleg, izmos felkarját és azonnal vissza is húzza onnan a kezét, mikor a férfi elhúzódik tőle. A saját felesége óvatos érintésétől, és ez a nőben nagyobb hasadékot képez, mint az, hogy napokig, sőt hetekig a klinika felé sem nézett.

A történtek után Sienna inkább kihúzódik a saját ülése szélére, elbújik lágy loknikban aláhulló, szőke tincsei mögé, és a mellettük elsuhanó világot veszi szemügyre.

A magányosan kocogó embereket, akik a közeli parkokba tartanak edzeni, a rutinos bicikliseket, akik egy pillanat törtrésze alatt száguldanak el az autók lassan haladó sorai között, a kellemes, meleg időben babakocsit toló párokat, akik boldogan fogják egymás kezét, és az egymásra vetett pillantásaik tiszta szeretetet sugároznak. Ő pedig csak ül az autóban, és a kinti, színes világot nézve minduntalan rá kell döbbennie, hogy ő ezeknek az embereknek a helyében sosem lehet már.

Meg sem várja, hogy a férfi leállítsa a házuk elé begördülő autó motorját, amint a jármű lefékez a garázs kapuja előtt, kiszáll és sietős léptekkel indul meg a ház felé. Belöki maga előtt a bejárati ajtót és mélyeket lélegez az addig otthon illatát jelentő narancsos levegőből, amely most hidegen kúszik le a tüdejébe. Lehet ez a hely még valaha az otthona?

Lassan lépked fel a második emeletre, ahol egyenesen a hálószobájuk felé veszi az irányt. A déli fekvésű, világos szoba most furcsán üresnek tűnik. Bár minden a helyén van a krémszínű falak között, a sötétbarna bútorokon és a díszpárnákkal ékesített franciaágyon, a nőben mindvégig a hiány érzése uralkodik. Aztán villámcsapásként éri a felismerés, és félve a nyilvánvalótól, kitárja a gardróbszoba kétszárnyú, sötét ajtaját és leforrázottan áll a félig teljesen üres helyiség előtt. A jobb oldalon húzódó ruhákban csak a sajátjait fedezi fel, az alattuk húzódó komódokon az érintetlenül álló parfümjeit és a vékony fiókokban az ékszereit, de a baloldali szekrények üresek. A fém rudakon lógó, elhagyatott vállfák magányosak a nagy mozdulatlanságban, és a férfi által belakott fiókok is üresen tátongnak. A nő szemeibe sós könnyek szöknek.

– Egy időre átköltöztem a vendéghálóba. – hall meg a háta mögött egy hangot. Pillanatok alatt eltünteti az arcára kiülő kétségbeesést, és megértő arckifejezést öltve, az ajtóban tétlenül álló Sergio felé fordul.

– Megértem. – szólal meg halk hangon – Így lesz a legjobb. – közben a férfi csalódott tekintete elől menekülve, a franciaágy bal oldalára pillant. A kis éjjeliszekrény üveglapján álló képek, köztük a saját esküvőjükön készült fotó, a férfi telefonja és a modern, digitális óra onnan is nyomtalanul eltűnt.

Amíg a focista hangtalanul bólint, és kilép a hatalmas üvegablakoktól fényárban úszó szobából, behajtva maga mögött a sötét ajtót, a nő elengedve magát, a nagy ágy végében álló, krémszínű szófára roskad. Vékony karjait a térdén támasztva, hosszú ujjait méz szőke tincsekben végződő hajába vezeti, s próbálja a szemeiből kiszökő könnyeket hangtalanul elengedni.

Gondolatai egyedül a férfi utolsó szavai körül tudnak forogni. Sergio azt mondta, egy időre. És amíg egy pozitív ember egy kis időtávra gondol, addig Sienna már tudja a lelke mélyén, hogy a focista egy hosszabb, határozatlan időre költözött ki a közös hálószobájukból. Talán mégsem olyan fontos neki a házasságuk megmentése, gondolja a nő, majd lassan feláll, és a félig nyitott fürdőszobaajtó felé indul.

Miközben elfolyt sminkjét törli le az arcáról, folyamatosan csak a hosszú pult másik oldala felé pillantgat, ahol néhány hete még a férfi fogkeféje, after shavejei, és egyéb tisztálkodási szerei foglaltak helyet és most üresen áll a másik mosdókagyló. Sienna tanácstalanul támaszkodik meg a sötét fából készült pulton, közben a falból kinyúló csaptelepből kiömlő víz körkörös útját figyeli a fa felületből kiemelkedő mosdótálban.

Végül inkább felnéz a hatalmas tükörbe és szemügyre veszi az arcát. Kissé sápadt bőre vékonynak hat, csokoládébarna szemei alig csillognak, haja pedig mindig kirobbanó formáját vesztve omlik vékony vállaira. Ahogy lejjebb vezeti a pillantását, a nő figyelme megakad enyhén kiemelkedő kulcscsontja alatt bőrén pihenő nyaklánc aranymedálján. Az apró szív alakú ékszer hajszálvékony aranyláncon lógva emlékezteti a nőt a focistával kialakult szerelmükre. Vékony ujjai bizonytalanul kattintják ki a lánc csatját, majd emelik el a bőrétől még enyhén meleg medált. A leheletkönnyű ékszert markába zárva, lassan lépked ki a hálószobából, majd pár pillanatig farkasszemet néz a folyosó túlsó végén lévő vendég hálószobával. Amikor már visszaindulna a saját szobájába, hallja, hogy a földszinten bezáródik a bejárati ajtó, és pár másodperc múlva már látja is Sergio magas alakját, ahogy beül az autójába, miután sötét sporttáskáját bedobta a hátsó ülésre. A nő így mélyeket lélegezve mégis elindul a férfi ideiglenes szobája felé.

Lassan lép be az ajtón, majd behajtja maga után és tanácstalanul fordul körbe a ritkán látott szobában. A sötét keretű franciaágy sebtében megigazgatott, sötétszürke paplanján néhány ruhadarab hever, az éjjeliszekrényen egy határidőnapló fekete bőrtokban, egy pohár víz, mellette a focista napi vitaminjaival, néhány kép a komódon, amelyek mellett a férfi parfümjei állnak, és a kissé rendezetlen összhatás ellenére is, a nő fájó szívvel tekint körbe. Megtámaszkodik az üveglapú íróasztalon, ahol Sergio vékony, világosszürke laptopja fekszik, néhány tollal és papírral körülölelve, majd végigsimít a férfi által hanyagul a fekete bőrszék támlájára dobott, szürke pulóveren. Lassan elemeli a helyéről a ruhadarabot, és mélyet szippant az illatából; jól emlékszik a férfi ezen parfümjére, mióta ismerik egymást, ezt viselte a focista napról napra. Aztán megérzi a kezében szorongatott nyakláncot, és megrendülve a saját bolondságán, gyengeségén, visszadobja a pulóvert a székre, s a nyakláncát a szatén paplan gyűrődései közé ejti. Még visszanéz az ajtóból, ahonnan látja a napfényben csillogó ékszert, s végül becsukja maga után a férfi bódító illatától terhes levegőjű szobát, és céltalanul indul el az első emeletről nyíló terasz felé.

* * *

Lush life

Alessandra

Madrid

Hosszú ujjai között tartott bögréjéből kellemesen édeskés jeges kávét iszogat, miközben kényelmesen elhelyezkedve új, tetőtéri lakásának hatalmas teraszán, a feszített víztükrű medencén játszadozó napsugarakat figyeli.

A körülötte rohanó világból a magas toronyház tetején épült üvegfalak között semmit sem vesz észre. Távol vannak tőle a fehér téglafallal és sötétzöld sövénnyel elhatárolt tetőterasz alatti utcák, a szomszédjai és a komor külvilág, amely körülveszi őt, de mégsem szippantja magába, amíg itt van.

Az olasz nő elégedetten emeli végül tekintetét a belváros fölötti horizontra, s a vörösen elnyugvó napkorongra. Saját kezűleg elért sikereinek legnagyobbikaként tudja be, hogy a modern, emeletes penthouse hatalmas belmagasságú nappalijával, amerikai konyhájával, tágas ebédlőjével, és a második szintet szinte teljesen elfoglaló hálószobával, benne egy óriási fürdővel és gardróbbal, mind az övé. Telt ajkaira cinikus mosoly kúszik fel, ahogy visszaemlékezik ingatlanosának szavaira, amikor az átadta neki új ingatlana kulcsait.

„A másik vevő, az a befolyásos focista esélytelenül próbálta elhappolni előlünk a lakást. Ez az ingatlan mától az öné, Señora Rossi!”

Már régen besötétedett a spanyol főváros felett, amikor Alessandra végül erőt vesz magán, és belép a sötétségbe borult nappaliba. Néhány lámpát felkapcsol, majd a dohányzóasztal üveglapján pihenő telefonjára néz. A készülék képernyője egyetlen gombnyomásra felvilágosodik, s a nő azonnal két nem fogadott hívást lát meg. Egy az anyjától jött, amelyet azonnal ki is töröl, elutasítva a visszahívást, a másik pedig rég látott legjobb barátjától, a francia focistától.

Megmosolyogva Karim hívását, tárcsázza a jól ismert számot, majd füléhez emeli a fehér telefont. Amíg a vonal túlsó végén senki sem válaszol a hívására, felmegy a nappaliból felfutó üveglépcsőn és a hálószobájából nyíló gardróbba lép, hogy átöltözhessen.

– Halló? – veszi fel végül a telefont Benzema.

– Bonjour, Karim! – szólal meg Alessandra mosolyogva, mire mintha a francia csatár is kissé felélénkülne. Régen beszéltek már, részben a sok dolguk miatt, részben, mert az olasz nő meglepetésnek tartogatta a Madridba költözését.

– Alessa! – kiált fel meglepetten a focista, majd kissé felnevet magában. – Minek köszönhetem a hívásodat?

– Csak gondoltam, ha már itt vagyok Madridban, összefuthatnánk valamikor egy kávéra. – von vállat a nő nemtörődöm stílusban, bár a férfi ezt nem láthatja. Karim meglepetten hallgat pár pillanatig, majd játékosan megszidva a nőt, amiért nem tájékoztatta az érkezéséről, hosszú percekig hitetlenkedik.

Alessandra, miután végre fél óra csevegés után letették a telefont a franciával, kellemes érzésekkel áll be a zuhanyrózsából alázúduló langyos víz alá, s néhány perc elteltével citrusos tusfürdője illatával körüllengve fekszik be méretes ágyába. Vékony, nap barnította lábaira húzza a fehér szatén anyagból készült takaróját és a tévé távkapcsolója után nyúlva, bekapcsolja az ággyal szemben lévő falra szerelt készüléket. Mindössze fél óráig tud csak a lehalkított reality show történéseire összpontosítani, majd izgatottan a két nappal későbbre tervezett ebédre gondolva francia barátjával, mély, békés álomba merül.