5. Fejezet - Elveszíteni

Hola! 

Ezer bocsánat a késésért, tegnap este nem voltam gépközelben, amikorra terveztem, hogy a fejezetet felteszem.

Helyette viszont most nem rizsáznék sokáig, remélem, hogy tetszeni a fog a következő fejezet! :)

És ráadásul egy új szereplő is színre lép...

Puszillak Titeket,

Adriana

Crazy in love

Sergio

Madrid

Hogyan lehet elveszíteni valamit, ami sosem volt a miénk? Hogyan lehet bármit is így elengedni, hagyni, hogy kicsússzon a kezeink közül? Az élet igazságtalan. A Sors törvénye az, hogy a gyengék meghaljanak és az erősek tovább éljenek. De egy ártatlan gyermek, akinek még csak lehetősége sem volt világra jönni, mit árthatott ennek a szörnyű, földi életnek? Mit követett el ez az apró teremtés, ez a mindig vidám, élettel teli édesanya, ez a gondoskodó, bizalommal a világ felé forduló édesapa?

Mikor ezek a haszontalan kérdések látszanak kirajzolódni elméjében, egy pillanatra minden hitét elveszíti. Elveszíti a hitét a világban, Istenben, az emberekben. Fejét fáradt mozdulatokkal temeti nagy tenyerébe, s mélyeket lélegezve próbál kissé tisztább fejjel gondolkodni. Reméli, hogy az asztalán álló whiskys pohár megszabadítja azoktól a mérhetetlen súlyú láncoktól, amelyek lehúzzák a vállát, s betemetik a lelkét. Ujjait a hideg kristálypohár köré csavarja, majd ajkaihoz emeli az üveget, s nagyot kortyol az abban álló, borostyánszínű folyadékból. A minőségi, skót alkohol erősen égeti végig a torkát, miközben egyre kétségbeesettebben nyeli az italt. Várja, hogy a kínzó fájdalom még erősebbé váljon, hogy elfedje azokat az érzéseket, melyek elemi erővel próbálják eltiporni őt a lelkébe férkőzve.

De semmi sem változik. A gondolatok ugyanúgy ostromba veszik ködös elméjét, a tekintete ugyanúgy a távolba réved, s a keze segítségért nyúlni akarva, ám mégis tehetetlenül hever az üres pohár mellett. Azt hinnénk, az élet mindig nyújt nekünk segítséget, ám ez néhányszor nem így van. Néhányszor nem tudjuk, mivel szolgáltunk rá, hogy ekkora büntetést kapjunk, ám sokszor ez nem számít. Ami számít, az az, hogy a kilátástalanságban sem leljük a helyünket, s a legszívesebben már inkább mindent feladnánk.

Hangtalan léptekkel közeledik a néptelen kórház egyik sterilszagú folyosóján. Megáll az elméjébe égett számot viselő ajtó előtt, majd lassan simítja nagy kezét a hideg fémkilincsre, s nyit be a szobába. A kórterem sötétségét a telihold által beszűrődő fénycsík töri meg, mely a szoba közepén álló kórházi ágy végében veszik el a sötétség karmai között, ám kitartó ragyogásával megtöri a koromsötét teret, s segít a belépő férfinak megpillantani a sötétben kirajzolódó női alakot.

Sienna finoman piheg, halk szuszogása egy röpke pillanatra a férfi minden baját elfeledteti. A focista elméje kristálytisztává válik, amikor orrába kúszik a nő finom, virágos illata, s az alkohol által rá gyakorolt minden hatás eltűnik a testéből. Visszacsöppen a zord, rideg valóságba, s újra az a megtört férfi lesz, aki tehetetlenül áll alvó feleségének ágya mellett, és magát hibáztatja, amiért a Sors őt választotta.

Leereszkedik a nőhöz, s apró, érzelmekkel teli csókot lehel annak puha ajkaira. Nem tudja, mi tévő legyen abban a pillanatban, csupán csak helyesen akar cselekedni, helyesen akarja a dolgokat csinálni, és abban a végtelenül lehetetlen helyzetben az tűnik a legkézenfekvőbbnek, ha azt teszi, amit a lelke diktál.

Ujjai végigsimítják a fehér párnahuzaton szétterülő, szőkés színekben végződő tincseket, melyek egészen közelről finom kókuszillatot árasztanak. Sergio elmosolyodik a gondolatra, Sienna mennyire odavolt régen mindenért, ami kókuszos volt. Az összes tusfürdője, testápolója, samponja mind kókuszillatú volt, és a férfi nem félt bevallani, ezt az illatot bárhol, bármikor feleségéhez kötötte.

Megtorpan, ahogyan addig lágy, szeretettel teli pillantása az alvó színésznő még lapos hasára siklik. Csupán egy pillanatra tér csak vissza benne az alkohol, ám addig eljátszik a gondolattal, vajon fia, vagy lánya lenne-e. De aztán a rideg valóság súlyos ütést mér a lelkére, s szinte fizikai fájdalmat érezve teste minden szegletében, visszahúzza kezét a nő vékony ujjairól, melyeket addig finoman a tenyerében tartott, s tétova léptekkel hátrál az ajtó felé. Átkozza a pillanatot, amikor whiskytől homályos elméjében megszületett a gondolat, hogy jöjjön el a nőhöz. Most csak távol akar a kórházi szobától és bármennyire elítélendő bevallani, a feleségétől is lenni.

Nagy léptekkel hagyja el a magánklinika előcsarnokát. Ügyet sem vet a jó éjszakát kívánó recepciósra, helyette türelmetlenül torpan meg, amikor a fényesre tisztogatott üvegből készült, fotocellás ajtók szétnyílnak előtte. Egy pillanatra látja tükörképét visszacsillanni a benti lámpák fényében, majd kilép a Naptól felhevült betonra, s egyenesen a még délután a parkolóban hagyott sportautója felé tart.

Bevágja maga mögött az autó ajtaját, majd durván indítja el a kocsis és kanyarodik ki a kórház teljesen üres parkolójából. A megengedettnél jóval gyorsabban száguld végig a városon, míg el nem éri a Vele  közös otthonukat. Lelkében ezernyi tőrt forgatnak, miközben végigsétál az üres házon. Még ott van elhunyt húgának egyik ottfelejtett bőrkabátja és sálja, a felesége kedvenc parfümje a nappali északi fala mellett húzódó komódon. A Sophia által olyannyira kedvelt díszpárnák a fehér bőrkanapén, amiket imádott magához ölelni az éjszakákba nyúló filmezések közben, s Sienna kedvenc magazinjai is még mindig hanyagul ledobva a nappali közepén álló, fehér szőnyegre állított dohányzóasztal üveglapjára.

A férfi megszédül, úgy érzi, ha nem ül le azonnal, komolyabban rosszul lesz. Esetlenül rogy le a kanapé szélére, térdein támasztott karját magához emeli, arcát tenyerei közé temeti. Hosszú ujjai már-már fájdalmasan durván markolnak puha hajtincsei közé, miközben ezernyi, szélsebesen száguldó gondolata között kirajzolódik egy, a legfájdalmasabb, a legrémisztőbb. Egyedül maradt.

A néhány nappal azelőtt történt, homályos emlékképekkel megtoldott, éjszakai események után Sergio mintha teljesen kivetkőzött volna önmagából. Amíg azelőtt minden tárgyat, ami a feleségére és a húgára emlékeztetett a házban, szem előtt hagyott, most bekerültek a soha nem használt dolgozószoba sötét szekrényeinek egyikébe, és mintha hét lakat alatt őrizték volna, a férfi sem nyitotta ki azokat a fiókokat.

Are you with me

Azon a reggelen is ugyanúgy, mint előtte, fájdalmas, önmarcangoló gondolatai közé süllyedt. A konyhapult gránitlapján támaszkodik meg, s miközben egy pohár hideg vizet kortyolgat ráérősen, a reggeli Nap forró sugarainak útját követi a koromfekete, tükörsima konyhakövön.

Hirtelen szeme sarkában egy magas, karcsú női alak tűnik fel. A focista tüntetőleg sem néz fel, az túlságosan is mellbe vágná a látvány és annak rejtett jelentése. Hiszen bár már megtörtént minden rossz, azért szerette magát abba az álomba ringatni, hogy ahogyan Sophia is egyedül van most valahol, s ahogy Sienna is szintúgy egy kórházi szobában fekszik, ő is magányos. De csak több sebből vérző lelke az, mert testét már átadta az édes, következmények nélküli élvezeteknek.

– Hé, Édes, nem fekszünk vissza még egy kicsit? – hallja meg közvetlenül füle mellől a régen hallott női hangot, s néhány kósza pillanat után, magára haragudva, tekintetét a mellette álló nőre szegezi. Pillantása nem tudja kikerülni a kész tényeket, amelyek fogadják, amikor meglátja az évekkel azelőttről ismert nő testét.

– Chloé, most már jobb lenne, ha elmennél. – sóhajt fel a férfi, s miközben egyszerre gyűlöli és szánalmasnak tartja magát, próbál feltűnésmentesen távolodni a még mindig keveset takaró bugyiban és a sötét ingjében álló, francia nőtől.

– Hé, Sese, azt hittem, nem csak egy-két éjszakára hívsz. – vonja kérdőre őt a magas, egzotikus szépség, közben hosszú karjait elegáns lazasággal ejti formás dereka mellé.

A spanyol férfi egy pillanatra eljátszadozik a gondolattal, hogy enged a csábításnak, és régen látott exének, s néhány órára még visszafekszik az egyik vendégszoba puha ágyába, ám a kósza gondolatot méreggel telve hessegeti el elméjéből.

A franca nő kecses léptekkel, ringó csípővel közeledik a férfi felé, majd sötét tekintete egy pillanatra mintha több érzelmet is sugározna. A férfit meglepi, hogy a francia modell is néha tesz olyat, ami arról ad tanúbizonyságot, hogy nem romlott a velejéig, és van neki is lelke. Aztán a következő pillanatban már egy forró csókban merül el, amit a nő kezdeményez, majd még mielőtt ellépne mellőle, Chloé egy szemrehányó pillantással díjazza a férfi nemtörődömségét.

– Azért ha még szeretnél szórakozni, tudod, hogy melyik számot kell hívnod, ugye? – vonja fel a szépség sötét, szépen ívelt szemöldökét, s helyeslően félmosolyra húzza telt ajkait, amikor a spanyol focistától csak egy fáradt, de beleegyező bólintást kap válaszul.

A férfi kezei közé veszi a reggeli kávéját tartalmazó bögrét, s kibámulva az előtte elterülő spanyol fővárosra, csak arra lesz figyelmes, hogy léptek zaja töri meg a ház csendjét. Szeme sarkából figyeli némán, ahogy a francia modell selyemből készült, krémszínű sortját, fekete lakktűsarkúját, s a férfi előző este viselt fekete ingjét viselve távozik a lépcső felé. A fából készült fokokon óvatosan lelépkedő nőről még elölről is vethet egy pillantást, s szórakozottan nevet fel magában, amikor megpillantja a nő merészen látni hagyott dekoltázsát, amire egy részletesen díszített nyaklánc hívja fel a figyelmet, s formás melleinek Nap barnította sziluettje. A nő, észrevéve a focista felé irányuló pillantásait, a győztesek mosolyával söpri le a férfi selyeming által szabadon hagyott válláról sötét, napsugaraktól fénylő haját, s vékony ujjaival a távolba meredve helyezi aranykeretes napszemüvegét vékony orrára.

Elégedett lehet, hiszen bár sosem várta volna a csúnya szakításuk után, hogy a focista még valaha keresni fogja, most mégis úgy érzi, sikeresnek bizonyult minden visszahódítási kísérlete, amikor a portugál nő ellen próbálta hangolni régi szerelmét. Telt, mahagóniszín ajkaira apró félmosoly kúszik, ahogy az elkövetkezendő hetekre gondol. A francia nő szinte biztos benne, hogy Sergio nem sokáig fogja nélküle bírni, s az önmegtartóztatás és a jó férj szerepe helyett újra a régi, vad, szenvedélyes spanyol férfivé válik.

És a nőnek igaza lett.

* * *

 Forró tündöklése után lassú úton indul el lefelé a vörösen izzó napkorong a város mögött húzódó horizont felé, s a helyébe ezernyi csillag és a fülledt éjszakát megjövendölő, vörösesen felsejlő, éji égbolt érkezik.

A hatalmas, üvegfalakban bővelkedő villa sötétségbe borulva áll Madrid luxus negyedének egyik legpazarabb kilátással rendelkező dombján, miközben korántsem annyira elhagyatott, mint azt hinnék. A tágas hálószoba terebélyes franciaágyán, a sok, szanaszét heverő párna és takaró között az izmos felsőtestét szabadon hagyott férfi fekszik. Kielégült nyugalmát azonban újra visszatérő emlékképei, önostorozó gondolatai törik meg. Egyszerre szégyenkezik, hiszen tudja, húga mennyire mérges lenne rá, amiért Sienna háta mögött egyáltalán ránézett egy másik nőre, hát még ami azután a bortól mámoros estén történt… S a maró bűntudat is pillanatok alatt hatalmába keríti, ahogyan egy ürességtől kongó kórházi teremben fekvő feleségére gondol.

Egy könyörtelen, pénzétől megromlott embert lát már csak, ha magára néz.

– Hé, Sergio, ugye nem fáradtál még el annyira? – hangzik fel egy csábos, női hang a szobához tartozó fürdő éppen kinyíló ajtajából. A férfi éjszakai partnerévé avanzsált Chloé most egy szál fekete csipke bugyiban áll meg a férfi előtt, az ágy másik oldalán, s buja mosollyal telt ajkain hajol le a a férfihoz. A focista belső énje foggal-körömmel ellenkezik a férfi fejében felmerülő, perverz gondolatok során, ám Sergióban többféle ital is lappang, túlságosan is sok ahhoz, hogy józanul gondolkodhasson.

Meggondolatlanul rántja le magához a francia nőt, majd elveszve annak telt ajkaiban, rövid, de annál szenvedélyesebb csókokat ad Chloénak. Még utoljára visszagondol feleségére, a nyugodt mindennapjaikra, majd elhessegeti gondolatai közül a világosbarna, puha hajfürtöket, a csokoládészín tekintetet, és a francia szépségnek szenteli minden figyelmét a buja éjszakán.