Hola Drágáim!
Már alig vártam, hogy megoszthassam Veletek a legújabb történetem első sorait. Gondoltam, ha már a Signs of Life-ot is egy 11.-ei napon publikáltam, ezzel is hasonlóképp cselekszem majd. Így kerül fel a Gone too soon prológusa egy nappal korábban.
Remélem, elnyeri a tetszéseteket ez az írásom is! :)
És még néhány szó...
Boldog születésnapot, Noemi!
Csókollak Titeket,
Adriana
Wildest dreams |
Alessandra
Róma
A hatalmas metropolisz színes szőnyegként
terül el fekete tűsarkúba bújtatott lábai előtt, miközben a fiatal, kecses
testtartású nő vékony ujjait a nagy erkély krómozott fémkorlátjára szorítja.
Gyönyörű arcának lankáin kövér, gyémántokként káprázó könnycseppek szánkáznak
le, hangtalanul a mélybe veszve, pont, mint az olasz nő lelkét nyomó érzései is.
Mindig csillogó, sötétbarna szemei most fénytelenül merednek a hatalmas város
remegő fénypontjaira, miközben testének remegését erőtlen kezeivel próbálja kontrollálni.
Kecses idomaira simuló, tűzpiros ruháján még érzi a férfi kölnijét. A számára
olyannyira szeretett vaníliaillatát már elnyomja egy erősen fás jegyekkel
megáldott, fűszeres illat. A rabság
illata.
Még szorosabban fogja közre ujjai között a
korlát hűs fémcsövét, amikor tompa léptek ütik meg a fülét. Nagyot nyel,
ahogyan a férfi érdes kezeit vékony csípőjére simítja.
– Drágám, ma nem vagy éppen a toppon. –
kezd beszélni a magas rangú üzletember hangjában erőltetett kedvességgel és
higgadtsággal, de mondandójából csöpög a gúny és a megvetés. A nő tétován
pillant egy pillanatra le testére, ahol a két kéz még mindig finoman, de
határozottan tartja fogva. Elbizonytalanodik, talán a férfi hangszíne a régóta
űzött tőzsdei élet viszontagságai miatt ilyen kimért, számító és rideg? Aztán
rá kell jönnie, amikor Pedro erősebben szorítja meg a csípőjét, vágytól
túlfűtött szavakkal csalogatva a fiatal nőt újra az ágyába, hogy tévedett.
Szótlanul, némán tűri, hogy az olasz férfi
sajátjaként kezelve fektesse le a már kellőképpen összegyűrt paplanra a
hálószobában, majd sötét szemeit lehunyva képzeli maga elé a régi, kopottasnak
tűnő álmokat.
Újra ott van. Újra látja maga előtt a
macskaköves, emberektől nyüzsgő utcákat, újra érzi a friss citrusillatot a
levegőben szállni, s újra hallja a sok, ismerős, olasz szót, amely
megmelengeti egy pillanatra a szívét. Régen még oda tartozott, még lent élt, a város szűk utcáiban sétálgatott minden nap. S nem sokkal később magával ragadta ez gyémántként csillogó, de jégként hűvös világ. Aztán egy alhasában bekövetkező éles
fájdalom azonnal kitaszítja a nőt álomképei által kreált világából. Szemeit
összeszorítja, s nem engedi, hogy a nedves könnycseppek végigcsorduljanak puha
arcán.
Megint tűri, hogy a férfi fájdalmat
okozzon neki, de látja ugyanakkor a reményt lelki szemei előtt. Megint ott van
az elméje uraként a gondolat, hogy a Spanyolországba szóló repülőjegy, az új
lakása kulcsai és minden fontos irata már egy eldugott, ruhákkal teli fiók
alján pihen, s a gardróbja legfelső polcára helyezett utazótáskája is tele van
már azokkal a ruhákkal, amiket a fővárosba szándékozik magával vinni. Ez a
gondolat képes még őt életben tartani.
Az olasz férfi rövid időn belül feláll a
meggyűrődött párnák között anyaszült meztelenül fekvő nő mellől, majd
elfordulva magára veszi öltönyében és fehér ingjében kimerülő öltözékét, s
ellép a szobából őt kijuttatni képes ajtó felé.
– Nem tudom, mikor jövök legközelebb. –
szólal meg, hangja érdes, kielégített, s ettől az olasz nőben még nagyobbra nő
az undor az üzletember iránt. S még nagyobbra maga iránt. – Ciao, Alessandra!
Akkor már nem várta vissza többé a férfit,
akitől megszerzett mindent, amire szüksége volt. Nem várta már vissza a nős
férfit, hogy befolyásával támogassa, és többé sosem nézett vissza sem. Nem volt többé ugyanaz az Alessandra
Rossi, és többé nem a római nő volt, aki törtető és megnyerő személyiségével
mindenben sikert aratott, hanem a Madridba tartó Alessandra volt már csak, aki
reménykedett a szebb jövőben, aki csak sodródni akart az árral, és többé nem visszatérni. Soha többé.
Édes Egyetlen Adrianám! ❤
VálaszTörlésBár még nem sikerült hozzászólást írnom az epilógusodhoz és utolsó fejezetedhez, amit nagyon sajnálok és szörnyű lelkiismeret-furdalás kínoz miatta, azonban nagyon vártam a Gone Too Soon (már a hangzatos címet imádom) prológusát. Ismét nem kellett csalódnom! Egyszerűen varázslatos kezdés volt, annyira gyönyörűen és választékosan fogalmazol, hogy csak ámulok az olvasás közben. A szimpla tehetségnél sokkal több van benned: ez veled született adottság és nagyon örülök, hogy megosztod velünk az írásaidat! :)
Már most kedvelem Alessandra karakterét, bár eddig nagyon hasonlít Genovára, ami nem baj, hiszen egy ilyen kaliberű nővel nem lehet mellé fogni! Imádtam a leírásaidat, ahogy a lány gondolatait közvetítetted, egyszerűen hibátlan munkát adtál ki a kezeid közül!
Epekedve várom az első részt! 💋
Szeretlek ❤
Skyler
Drága Skyler! ❤
VálaszTörlésAhogy régen, úgy most is hatalmas mosollyal az arcomon olvastam a hozzászólásodat. Minden szava nagyon jól esik!
Örülök, hogy szinte azonnal tudtál Alessandrához hasonulni, holott egészen más karakterré szeretném formálni, mint Genovát. Azért remélem, akkor is szeretni fogod őt is. :)
Már alig várom, hogy az ágyba kerülésem után hozzákezdhessek a Don't speak olvasásához! :)
Csókollak, szeretlek ❤
Adriana