Második fejezet - Hirtelen

Hola Kedveseim!

Újra szombat, így újra egy részt tárok elétek, amihez egyébként most – furcsa módon – nem is nagyon tudok hozzáfűzni sok mindent.

Köszönöm szépen a pipákat, kommenteket és feliratkozókat! Nagyon hálás vagyok Nektek!

Jó olvasást a második fejezethez!

Csókollak Titeket,

Adriana

All for love

Sophia

Madrid

Az ég reggeli narancsosságában felkelő napkorong első sugaraival emelkedik ki a fáradtságára jótékonyan ható eszméletlenségből a fiatal, spanyol nő is. Hosszú percekig járattatja sötét tekintetét a csupasz plafonon, majd a horizont mögött felbukkanó Nappal együtt ül fel puha ágyában, s mezítelen lábait a hűvös fapadlóra helyezi. Vékony karjaival ellöki magát az ágytól, és irányba veszi a szobához tartózó fürdőt.

A sötétbarna csempével burkolt zuhanykabin tejüvegből készült ajtaja mögött ledobja fekete selyemből készült hálóingjét, és megnyitva a vizet, a zuhanyrózsából alázúduló víz alá áll. Míg puha, nap barnította bőrét langyos víz simogatja, trópusi gyümölcsök illata által ihletett tusfürdőjével keni be karcsú testét. Mintha megállna az idő, engedi, hogy a vízcseppek legördülve félhosszú hajáról, vállairól, elmossák azt a furcsa, eddig ismeretlen érzést, amely lelkének eldugott szegletében terjeng. Nem érti, miről lehet szó, mégis fél egy kicsit, mi fog történni.

A válla alá érő, nedves hajából kicsöppenő vizet puha törülközőben itatja fel, majd kilépve sötét fehérneműjében a szobájából, fekete sortnadrágba és fehér, lenge pólóba öltözve, kényelmes futócipőjébe bújtatva a lábát, halkan lesétál a földszintre. Tekintetét körbevezeti a fehérre festett, képekkel díszített falon, miközben kikulcsolja maga előtt a tejüveg berakásokkal díszített bejárati ajtót, és kilép az egyre felmelegedő utcára.

A meredek, keskeny utcákon lassan kezd futni, élvezi, ahogy a friss levegővel érkező harmatcseppek arcán, s fedetlen vállain suhannak végig. Tüdejét mélyen megtölti az oxigén dús levegővel, s éles pillantását végigvezeti a környéken. A fényűző villák üvegfalaikkal magasodnak vékony alakja fölé, s a hatalmas telkeken pazar sportautók ékeskednek.

Ő nem ebben a fényes világban, hanem az önzetlen szeretetben nőtt fel bátyjával és családjukkal, s amikor Sergio híres focistává vált, sem szálltak el a hirtelen jött hírnévtől. Két lábbal álltak végig a földön, és nem szívesen mutogatták azt, amiket Sesétől kaptak különböző alkalmakkor. Nem költöztek nagy, új házba, hanem szépen-lassan újítgatták fel a családi fészket. Nem váltak a nagy Ramos családdá, akik azt mutogatták, mennyi pénzük van. Sophia is kapott új telefont, felújították a szobáját sevillai otthonukban, valamint elhalmozták drága ruhákkal, mégsem vált fellengzőssé. Megmaradt annak az életvidám, huncut mosolyú, két lábbal a földön álló, mégis derűs lánynak, akit mindenki szeretett. És ez neki így tökéletes volt. Nehezen küzdött meg az ismertséggel járó nehézségekkel is, de végül sikerült maga mögött hagynia a kudarcokat. Elvesztett sok barátot, akik nem önmagáért szerették már, és hátra kellett hagynia a kényelmes, hétköz napi életét. De helyette láthatta, ahogy bátyja minden álmát valóra váltja, és ez kárpótolta a sok negatív dologgal szemben.

Mély levegővételekkel próbálja friss oxigénért kiáltó tüdejét lenyugtatni, míg átlépi a Ramos-villát körülölelő kovácsoltvas kerítés kapuját. Selymes hajába vezeti hosszú ujjait, és kíváncsi tekintettel vizslatja a környékbeli házak ébredezését. Könnyedén lenyomja a bejárati ajtó kilincsét, majd ügyelve arra, hogy bátyja és annak felesége talán még alszik, lépked felfelé a sötét fából készült lépcsőn. A meleg levegőtől áthevült végtagjainak kellemes hűsséget kölcsönöz a fehér falra rögzített, a lépcső mentén felfutó, krómozott korlát hideg felülete.

Kifújva a tüdejében tartott levegőt, zárja be maga után ideiglenes szobája sötét ajtaját, majd levetkőzik, s néhány perc alatt lezuhanyozik. Bár még szívesen élvezné a vállára folyó, hűs vízcseppeket, kelletlenül zárja el a csapot, s teker vékony teste köré egy puha törülközőt. A szobában bátyja várja. A magas férfi a hátsókertre néző erkélyajtó előtt áll, s nyugalommal fürkészi a hatalmas lombú juharfákat.

– Buenos días, Sese! – szólal meg néhány pillanat csöndes várakozás után az andalúz nő, majd még mindig fél kézzel mellkasa előtt összefogva a fehér törülköző sarkait, egy apró puszit lehel a férfi kétnapos, mégis rendben tartott borostával borított, puha arcára.

Amíg Sergio néhány perc alatt elsorolja, mennyi tennivaló vár még rájuk Madridban, Sophia gondosan kiválogatja azokat a drága ruhadarabokat a szekrényéből, melyek potenciálisak a délutáni látogatásra Sienna forgatásán. Feltartott mutatóujjal jelzi bátyjának, azonnal visszajön, majd belép az apró gardrób kétszárnyú ajtaján, és behajtva azt, felvesz egy fehér alsónemű szettet. Hosszú lábait fekete, selyemre hajazó anyagból készült sort nadrágba bújtatja, majd belebújik egy pánt nélküli, krémszínű topba. Kilép az ajtók takarásából, és megmutatva magát, körbefordul Sergio előtt.

A férfi arcán büszkeség és szeretet uralkodik el. A focista is érzi, lelkéből minden baj, aggodalom elszáll, amint meglátja húgát. A folyton csillogó, sötét szemekbe nézve viszontlátja gyerekkori önmagát, és ezért talán sosem lehetne hálásabb. A húga az, aki a földön tartja, aki kirángatja az egyéjszakás kalandok hálójából, aki szavakkal védelmezi mindenki előtt. Aki igazán tudja, milyen volt a férfi régen, milyen valójában, és Sergio önző módon ezzel téríti vissza magát minden alkalommal a helyes útra. Ha a nő nem lenne, talán az igazi Sergio Ramos se lenne többé.

– Mindenkinél csinosabb vagy, húgi! – nyitja végül ajkait szólásra a gondolatai közül kilépő Sergio, majd kezeit Sophia felé nyújtja. Szoros ölelésbe vonja, míg a nő – akár egy szeretetre éhes kismacska –, bújik a focista izmos karaji közé. Órákig képesek lennének így maradni, s hitetlenül mosolyognak egymásra, amikor szinte egyszerre bontakoznak ki a másik öleléséből. Akár akarják, akár nem, az élet folyik tovább, s ezen nem változtathat két ember sem.

Együtt indulnak el a folyosón a lépcső felé, míg Sergio hosszú karjával átkarolja húga vékony vállát, a fiatal nő örökké kíváncsi tekintete szeretett sógornője után kutat. A középbarna hajkoronát az étkezőben pillantja meg, így kibontakozik bátyja óvó öleléséből, s szélsebesen vág át a tágas nappalin. Egy puszival köszöni meg szótlanul Callistének a reggelit, amely most az üveg étkezőasztalon áll, majd helyet foglal, és siettetve az egymásra szerelmesen néző házasokat, hozzálát egy csokoládés muffin elfogyasztásához.

– Remélem, készen állsz, mert délután elmegyünk a forgatásra. – kacsint Sia vidáman a fiatal spanyolra, majd minden figyelmét egy sajtos croissantra irányítja.

A portugál nő melegséggel a szívében pillant néha fel szerelmére és annak húgára, akik többnyire nosztalgiázással űzik el a reggeli érkezés közben néha beálló csendet. Vitathatatlanul boldog, amiért neki megadatott ez az élet. Hálát érez sok ember iránt, de jól tudja közben, hogy aki segített átlépni az elé kerülő akadályokat az életben, az a spanyol focista. A férfi folyamatosan segítette őt szinte mindenben. A kezdetben felröppenő, rosszindulatú pletykákkal ellentétben Sergio sosem a pénzével támogatta feleségét. A focista szeretetével érte el azt, amit más, korrupt emberek a pénzükkel. Neki nem kellett a zsebébe nyúlni azért, hogy Sienna egyike lehessen Európa legfényesebb filmcsillagainak. Büszke volt a fiatal, portugál nőre, hiszen az minden álmát elérte, szinte teljesen egyedül. Hosszú éjszakákon át tanulta be a szövegeit, majd hihetetlen pontossággal mondta vissza azokat a reggeli kávéja elkészítésekor. Neki ez jelentette az egyik legnagyobb örömöt. A színészkedés volt a spanyol focista mellett a másik nagy szerelme.

A reggel hamar elrepül, s mindenki a saját útjára megy. Sergio és Sophia együtt indulnak el, s amíg a focista kitartóan állja meg a helyét a kemény edzésen, húga büszkén mosolyogva foglal helyet a Bernabéu lelátóinak végeláthatatlan sorai között. Kényelmesen elhelyezkedik az egyik hófehér műanyagszéken, majd lábait kecsesen keresztezve a másikon, táskáját körülölelő kezeit combjára fekteti. Izgalommal fürkészi a pályát, de sötét pillantása néha-néha elsötétült képernyőjű telefonjára téved. A drága készüléktől várja, hogy Sienna végre telefonáljon és jó hírekkel szolgáljon.

Sienna

Madrid

Idegességében a vékony ujjai közé került, nyári ruhájának szoknyáját gyűrögeti. Többször is hirtelen feláll, hogy tegyen pár bizonytalan lépést a kijárat felé, ám minden alaklommal visszaül eredeti helyére. Egyedül van a fehér szobában, mégis frusztrált érzésekkel pillant körbe néhányszor. A kényelmes fotelek, az üveg dohányzóasztalok és a felsőbb tízezer által olvasott magazinok összképe nyugtatja meg kissé. A híres, madridi magánklinika híres a diszkréciójáról, így nem véletlenül választja sok gazdag és ismert ember ezt a helyet. Az orvosok és ápolók tökéletes összhangban állnak a gyermeket váró vagy várni akaró nők rendelkezésére, s a tetemes pénzösszegek fejében királyi ellátásban részesül minden egyes látogató.

Sienna többször is nyugtalanul veszi kezei közé bőrből készült borítéktáskáját, majd kiveszi belőle néma telefonját, hogy azt szuggerálva repüljön az idő. Szinte pontosan akkor, amikor az ő időpontja fölé ér a szoba falán lógó kvarcóra fém mutatója, kinyílik a szoba másik végén álló ajtó, s egy napszemüvegét éppen felvevő nő lép ki rajta. A portugál nő figyelemmel kíséri az előtte lehaladó nő lépteit, majd amikor azok eltűnnek a nagy üvegajtó mögött, félve áll fel. A rendelő ajtajában egy őszülő hajú, szemüveges doktor áll, és bíztatóan mosolyog rá a nőre, mielőtt visszalép a tágas irodájába, nyitva hagyva az ajtót Sienna előtt.

A fiatal nő lassan lépked tűsarkújában a márványpadlón, majd megtorpan néhány pillanatra a sötét faajtó előtt. Farkasszemet néz az azon elhelyezett névtáblával, majd erőt merítve a számár legkedvesebb dolgok egyikéből, a hasában növekvő babából, belép a szobába.

– Jó napot, Señora Ramos! Hogy érzi magát? – áll fel kényelmesnek tűnő bőrszékéből a korosodó orvos, majd kedvesen invitálja beljebb újabb páciensét.

– Buenos tardes! – köszön halkan a fiatal, portugál nő, majd elengedve füle mellett a hozzá intézett, formalitásoktól tömött kérdést, becsukja inkább a mögötte még mindig nyitva álló ajtót.

– Kérem, foglaljon helyen, néhány dologról szeretném a vizsgálat előtt megkérdezni. – mutat az orvos a hatalmas íróasztala előtt álló fotelek egyikére, majd leül. Sienna még mindig óvakodva mozog, lassan foglalja csak el a helyét a puha ülőalkalmatosságon, majd felpillant sötétre festett szempillái alól az orvosra.

– Még sosem voltam ilyen helyzetben, Señor Hernandez! – pillant orvosára kissé már szerencsétlenségében mosolyra húzódó ajkakkal Sienna, majd felsóhajt, és eltökélten folytatja. – De bízom magában.

Az orvos bólint, majd néhány formális kérdést tesz fel a kezdeti stádiumban lévő terhességről. Sienna óvatosan viselkedik, minden válaszát jól átgondoltan ejti ki világos rózsaszínre festett, telt ajkain. Alig egy órával később, túl egy alapos ultrahangos vizsgálaton, fellélegezve lép ki a klinika előtti parkolóba. Jeges rémület kúszik a gerincén végig, ahogy megpillant néhány felé tartó fotóst. Napszemüvegét villámgyorsan vékony orrára helyezi, majd karjait maga elé tartva indul el sietős léptekkel autója felé.

Már tudja jól, ezek a fotósok alig várják, hogy leadhassák a magánklinika előtt készült fotókat a világ nagy pletykalapjainak, így mindenki tudni fog másnap a fiatal, portugál színésznő és az ex-nőcsábász sztárfocista közös gyermekéről. A körülmények pedig laponként eltérőek lesznek, ebben teljesen biztos.

Léptei sietősek, magassarkú cipőjének sarka minden lépésénél határozottan a sötét betonnak ütközik. A nő karjaival tartja távol magától az értékes képeket készítő fotósgárdát, majd csak akkor nyugszik meg némiképp, amikor piros sportautójával végre egy forgalmas, madridi sugárúton hajt. Borítéktáskája felől lenémított telefonját hallja meg rezegni. Átnyúl a mellette lévő ülés felé, s a táskát az ölébe húzva, fél kézzel előkeresi a telefonját. Néhány olyan hasznavehetetlen tárgy után, mint például egy kifogyott golyóstoll, vagy egy Chanel rúzs, végre elcsúsztatja a telefon képernyőjén vékony ujját, s a fehér készüléket füléhez emeli.

– Igen, tessék? – szól bele, közben szinte minden figyelmét a forgalmas útnak szenteli. Tekintete néha fürkészve pillant körbe, fehér rendőrautók után kutatva, akik, ha rajtakapják, biztosan feltartják, és elkésik.

– Hola, Sia! – köszönti a portugál nőt a telefon túloldalán a fiatalabb Ramos, aki nagy lelkesedéssel kezd el beszélni. – Most lett vége az edzésnek, Sese bemutatott néhány csapattársának, akit még nem ismertem, és ha te végeztél, beugorhatnál értem.

– Jól van, húsz perc és ott vagyok. – sóhajt fel Sienna gondterhelten, remélve, hogy nem kell Sophiának sokat várni a madridi stadion előtt állva, hiszen a délutáni csúcsforgalomnak köszönhetően az egész város kezd eltelítődni a sok közúti járművel.

Nem egészen fél óra múlva kanyarodik be a hétköznapi délutánhoz mérten kihalt edzőkomplexum, a Valdebebas hatalmas parkolójába. A távolban még felfedez néhány ismerős autócsodát, Ronaldo fekete Porchéjét, meg Benzema Bugattiját, sötét tekintetét inkább a főbejárat felé tereli. A hatalmas üvegajtók előtt egy alacsony, mégis karcső női alakot lát meg. Ajkain apró mosollyal kanyarodik le oldalra, majd lassít le, hogy mérnöki pontossággal álljon meg a tűzpiros autó a spanyol nő előtt.

Sophia izgatott mosolyt villantva ül be az anyósülésre, majd miközben halvány rózsaszín, nyári ruháját igazgatja, szinte majd szétveti a kíváncsiság. Siennát megmosolyogtatja a fiatal nő mindent tudni akaró jelleme. Sophia Ramos előtt semmi sem maradhat titokban, előbb-utóbb minden titokra fény derül Soph jóvoltából, és ebbe bele is kell annak törődnie, aki megismeri a spanyol nőt.

– Nos, Señora Ramos, mi történt a klinikán? – szólal meg végül Sophia, ezzel egy időben pedig megszűnik a különös késztetése arra, hogy folyamatosan fészkelődjön a kényelmes bőrülésben.

– Pont így kell hívnod? – húzza el telt ajkait, nemtetszését kifejezendő, Sienna. – Az orvosom is így szólít – teszi hozzá végül kuncogva, és jóleső felszabadultsággal mesél el mindent a vizsgálatokról, amelyek megestek vele, pont mint a legtöbb hathetes terhessel.

Read all about it

A lemenő napkorong narancsos fényében két fiatal nő tart nevetgélve egy sebtében rögtönzött parkoló felé, ahol vidám beszélgetés közepette ülnek be az idősebb tűzpiros sportutójába, majd elhagyják a Madridot északról övező dombság lankás pusztaságát. Sienna Mendez, a világhírű színésznő, és férjének, a sztárfocista Sergio Ramosnak a húga, Sophia Ramos ül az autó sötétített ablakainak jótékony takarásában. A rádióból megszólaló zenét lehalkítva beszélgetnek könnyed témák között ugrálva, míg a spanyol főváros felé tartó főút felé száguldanak. A domboldalon nőtt pusztai növényzetet felváltja néhány kiszáradó félben lévő mandulafa, majd minden más eltűnik, s csak a kietlen táj fogadja őket.

Szélsebesen száguldanak az egyenes, kihalt úton. Sienna nevetve hallgatja a mellette ülő spanyol nő vicces történeteit, s közben az előtte húzódó útra koncentrál. A kétsávos, elhagyatott szakasz lassan egyre több kanyarral kezd meredekebbé válni, s néha magányos táblák jelzik az utazóknak a Madridtól való távolságot. Egyre több fa emelkedik az út szélén, s száraz aljnövényzet is feltűnik, ahogy egyre közelebb tartanak a főváros felé.

Nem érdeklik a korlátok. Nem zavartatja magát, amikor kissé erőteljesebben helyezi lábát a gázpedálra, miközben a mellette ülő hangos kacaja tölti be az utasteret. Száguld, és ez olyan mámorítóan hat rá, mint a függőnek a drog, mint az alkoholistának a minőségi whisky. Gyakorta csinálta ezt régebben is. Szeretett itt lenni, egy jó autó és a kísérteties csönd társaságában. Amikor összekapott valakivel, mindig erre jött, hogy kiszellőztesse a fejét. Több mérföldre a pezsgő Madridtól leparkolt, és csak nézte a szürkületben kigyúló fényeket.

Egy nagy kanyarban szemben feltűnő fénycsóvák is ezekre a városi fényekre emlékeztetik. Csak néhány pillanattal később éri el a tudatát az, hogy ennek nem így kéne történnie. Nem kéne ennek a vakítóan fehér fénypárnak teljesen vele szemben közelednie. Néhány tizedmásodperc csupán, és elveszti minden akaraterejét, amivel irányítani tudja önmagát, a karjait, lábait, a sebességkorlát fölött száguldó autót.

Az aszfalton lefékezett gumik kísérteties súrlódása, a fém jellegzetes, metsző csikorgása, s egy elveszett, kétségbeesett sikoly, amely olyan erővel férkőzik elködösült tudatába, akár az élesen húst átszelő üvegszilánkok. Minden olyan hirtelen történik. És a legrosszabb, hogy tehetetlen, teste nem engedelmeskedik az utasításainak. Úgy érzi, lefelé kezd zuhanni, s lassan elnyeli a néma sötétség.