Első fejezet - Érkezés

Hola Drágáim!

Még mindig nagyon izgulok, hogyan fog Nektek tetszeni ez a történet, így talán észrevehető az íráson is, hogy kétszer több erőt fordítottam bele, hogy tökéletesre írjam meg. És meg is vagyok elégedve vele, így most elétek is bocsájtom, kellemes olvasást hozzá!

Puszillak Titeket,

Adriana

Next to me

Sergio

Madrid

Felhőtlen, remegő csillagok fényével pöttyözött éjszakai ég borul a hatalmas, spanyol fővárosra vöröslő félhomályban, míg a forró, nyári levegőt hűs szellő frissíti fel. Feloldozást hozva simít végig lágyságával a kiürült parkok fáinak levelei között, s a felforrósodott utcák felszínén. Friss levegőt sodor a szellőzni nyitva hagyott ablakokon, megtölti a kertekben beszélgető családok hűs levegőre éhező tüdejét.

Egy félhomályba burkolódzott ház ablaka mögött álló, sötétben is csillogó, csokoládészín tekintetével egy férfi kémleli a metropolisz belvárosát, s néha pillant csak le modern villájának sötétbe borult előkertjébe. Gondolatai sokfelé kalandoznak. Visszaemlékezik az elmúlt napok fárasztó edzéseire, és sokszor eszébe jut a város másik felét uraló régi riválissal, az Atlético Madriddal tartandó tétmérkőzés is. Az edzések kemény munkája felé is lekalandoznak gondolatai, melyeken azért hajtották most különösképp a focistákat, hogy ne csak jók, hanem a legjobbak legyenek. A mérkőzésre gondolva kezei ökölbe szorulnak, s jóleső érzéssel nyugtázza; a lelkét elöntő versenyszellem sosem fogja hagyni, hogy felhagyjon a labdarúgással.

De amit igazán vár, gyermeki izgalommal, az egy taxi, mely megérkezésekor felkanyarodik a kovácsoltvas kapu elé, s a sárga járműből egy alacsony, mégis vékony nő száll ki. Táskáját kezében szorongatva fizeti ki a sofőrt, majd kecsesen lépked a csengő irányába, s beütve a számokat, melyek a kapukódot jelentik, bejut a villa területére. Hosszú lábain néhány elenyésző másodperc alatt eljut a bejárati ajtóig, addig az ablakból őt figyelő férfi büszkén méri végig a nőt. Sötétbarna haja könnyeden omlik vékony vállaira, s nap barnította testét krémszínű, nyári ruhába és fekete tűsarkú emeli ki. Telt ajkait tűzpiros rúzs emeli ki, fülében s nyakában rózsaarany ékszerek ékeskednek.

A férfi jókedvűen indul el az első emeleti nappaliból lefelé vezető lépcső felé, majd már a fordulóban járva szól, érkezik, a csengő használata felesleges. Az alsó szint sötétségét egy pillanat alatt eloszlatja a mennyezetbe épített spotlámpák segítségével, majd szélesre tárja ki a sötétbarnára lakkozott bejárati ajtót.

– Sophia! – mosolya még szélesebbé válik, amint szemtől szembe megpillantja minden kincsénél jobban szeretett húgát. A fiatal, alig húsz éves lány gyöngyöző kacaja hosszú napokra is képes elűzni a focista minden bánatát, ahogy ezt most is teszi, kifejezve boldogságát, hogy testvérét láthatja.

Vékony karjait a férfi vállaira helyezve húzza magához, majd kis termete miatt lábujjhegyre állva öleli meg a személyesen rég látott focistát. Sergio örömmel fonja izmos karjait a törékeny nő köré, s csókot nyom annak hajába. Csak akkor nyugszik meg teljesen, amikor tüdejébe szippanthatja húga finom, kókuszos illatát.

– Sese! Úgy hiányoztál már! – motyogja a fiatal nő, majd egy apró arcra puszi után elhúzódik a spanyol férfitől, és amíg az elveszi a kezében tartott táskáját és az előszobai komód modern vonalakat követő, sötét lapjára teszi, becsukja mögöttük az addig nyitva álló ajtót.

– Te is nekem, húgi! – mosolyog a férfi, majd átkarolva Sophiát, indulnak a lépcső felé.

A fiatal lány most is elámul a hatalmas ház láttán. Nem fér a fejébe, hogy lehetséges az, hogy a legalsó szintet teljes egészében elfoglalja a hatalmas garázs, tele méregdrága sportautókkal, a különféle tároló helyiségek, és a mosókonyha. A gondolatra, hogy a focistának milyen gyengeséget okoz egy-egy új típusú Ferrari, pajkos mosoly kúszik telt ajkaira.

– Mind mosolyogsz? – pillant Sergio lopva húgára, aki készségesen válaszol is a neki feltett kérdésre.

– Csak azon gondolkodtam, hogy ha megveszed azt az új sportkocsit, nem fog már elférni sehol sem, csak a nappali közepén. – néz testvérére a lány ártatlan arckifejezéssel, holott hangjában incselkedő gúny húzódik meg. A családja sosem veszett meg ezekért a fényűző autócsodákért, ám a bátyja kivételt jelentett ez alól. Sergio élt-halt a villámgyorsan száguldó járművekért, és szorgosan gyűjtögette is őket, majd amikor egytől-kettőtől megvált, hogy legyen az újaknak hely, mindig Sophiát árasztotta el panaszáradatával, ezzel csillagászati összegű telefonszámlát csinálva magának.

– Hé, ne pimaszkodj! – böki a férfi játékosan oldalba a lányt, aki felkacagva inkább a sötét fából készült modern lépcső mentén húzódó krómozott korlátba kapaszkodik. A vidámság Sergio ajkára is nevetést csal, ezzel kicsalogatva a nappalit a konyhától elválasztó boltív alá a focista feleségét, Siennát is.

– Hola, Soph! – köszönti a portugál származású nő férje testvérét, majd szoros ölelésébe zárja őt. Sergio szívét melegség tölti be.

Ennél már semmi sem lehet tökéletesebb. A számára két legtöbbet számító személy egymást is teljes mértékben elfogadja, sőt, a focistát az sem zavarja igazán, amikor a két nő nevetve cukkolja őt. Boldogsággal tölti el a tudat, hogy nem kell családi viszályokkal együtt élnie, s nem csak testvére, hanem szülei is elfogadták feleségét. Sergio tudta jól, ennél nagyobb ajándékot sosem kaphatott volna az élettől. Az egész életét egy ajándéknak tudta be. A szülői szeretet és gondoskodás mellett felnőtt fiúból férfi lett, valóra váltak a fociba fektetett álmai, és megtalálta élete szerelmét is, akit már nem csak azért ölelt magához éjszakánként, mert a testére vágyott, hanem mert úgy érezte, tiszta szívéből szereti Siennát, és szinte rajong érte.

– Üljetek csak le, nemsokára kész is a tortilla. – mondja a Portugáliából származó spanyol nő, s kedves mosollyal az ajkán int a nappali közepén húzódó kanapé felé. – Hozok valamit inni.

Sophia gyermeki csodálattal pillant ki a padlótól plafonig húzódó üvegablakokon, újra hagyva magát elvarázsolni a város panorámájával, majd kilép fekete lakkcipőjéből, és mezítláb lépkedve végig a hűvös, sötétbarna fapadlón, a kanapéra ül. Lábát kellemesen simítja végig a puha, fehér szőnyeg hosszú szálai között.

Sergio kizökkentve magát az idilli állapotról való merengésében, kezével jelzi húgának, egy pillanat múlva visszajön, majd követi feleségét a tágas konyhába. Sienna a sötét mahagóniból készült pult világos gránitlapjára helyezi sorban a poharakat, majd tálcára teszi őket, és ásványvizet tesz melléjük. Egy pillanatra ijedten rezzen össze, amikor két izmos kar vonja hátulról ölelésébe, ám hamar megérzi az orrába kúszó finom, férfias illatot, melyet annyira szeret, és Sergio erős ölelésébe simul.

– Nem is tudod, mennyire hálás vagyok neked. – suttogja a férfi a szavakat mély hangján a nő fülébe, majd apró csókot hint annak vékony, fedetlen vállára. A nő akaratlanul is elmosolyodik, amikor a focista nagy kezei hasára tévednek. Bár még nem jelentette be, ő már egy rövid ideje tudja, méhében egy új élet, a spanyol férfival közös szerelmük gyümölcse növekszik napról napra. Fejét hátradönti a férfi széles vállára, majd egy rövidke csókot csenve Sergiótól, kibontakozik a menedéket nyújtó ölelésből, és megfordulva, a férfi kezébe adja az ezüst fénnyel csillogó tálcát.

– Ezt vidd ki, kérlek! – mondja szája sarkában mosolyt bújtatva, s elfordul a testét szemlélő férfi pillantásai elől. Vérrel elöntött arcához emeli hűvös kézfejét, majd a puha bőrre nyomja azt, és mélyeket lélegzik. Nehéz ennek a férfinak ellenállni, mégis, az egyenlőre még be nem mutatott babája érdekében türtőztetnie kell magát. Vékony ujjai közé fog egy éles kést, majd vékony szeletekre szel néhány paradicsomot, és a friss salátába forgatja. Szór a nagy üvegtálban lévő zöldségekre kis fetasajtot, majd egy görög salátaszósszal koronázza meg az egészséges ételt. Kiemeli a sütőben megsült, vékony tésztalapokat, majd tortillákat gyártva belőlük, három tányérra teszi őket. Kétszer fordul, míg mindent ki tud vinni a már így is sok finomsággal borított asztalra.

Sergio mindegyikőjüknek tölt innivalót, és végül leülnek a hosszú üvegasztalhoz. Bár a férfi kínálja feleségét is sangriával, csak ő és a húga isznak végül az édes, spanyol nedűből. Nem tudja mire vélni Sia furcsa viselkedését, mégsem tesz semmit szóvá, és hamar el is felejti az ügyet. Sophia alig győzi dicsérni bátyja kedvesének főztjét, míg a focista viccekkel szórakoztatja őket. A háttérben hangulatos, spanyol zene szól, és az étkezőből tökéletes rálátás nyílik a fővárosra is, amelyek közös erővel hatva egy tökéletes, családi étkezést produkálnak.

A hosszas vacsorázás után Sergio felviszi testvére táskáját a második emeleten húzódó, legnagyobb vendégszobába, míg Sienna és Sophia a konyhába mennek elpakolni. Az portugál nő nekiáll a szoba közepén álló pultszigetbe épített mosogatóban elmosni a koszos edényeket, Sophia pedig kényelmesen üldögélve a magas bárszék puha bőrfelületén, nagy érdeklődéssel tekint ki a nagy ablakokon. A konyhából nyíló hátsókert tökéletes kialakításával és a meredek talajviszonyokkal elért kert mesésen fest. Amíg a kert elülső részén teljes egészében húzódnak a falak, addig a másik oldalon már föld van, s így lehet a konyhából két lépcsőfokkal a kertbe jutni.

Same old love

– Mondd csak, Sia, minden rendben veled? – fordul végül a figyelmét mosogatásnak szentelt nő felé Sophia.

Sienna felemeli fejét, s bár rejtegetni próbálja, arca elárulja, meglepte a fiatal spanyol lány nyílt kérdése. – Persze! – válaszol végül, és arcára kiült érzéseit leplezendő, inkább hátat fordít, és hosszasan gyűjti össze a hosszú konyhapult összes mosatlan tányérját.

– Ott lenn is? – bök a kisebbik Ramos a nő hasára. Mindentudó mosolya elárulja Sophiát, s ezt Sienna is belátja. Felsóhajt, és mosolyra húzva ajkait, halkan beszélni kezd.

– Képzeld, kisbabát várok! – mondja örömteli hangon, és hatalmas megkönnyebbülés számára, hogy beszédes természete ellenére valakinek elmondhatta ezt a nagy titkot.

– Komolyan? – kiált fel fojtott hangon a spanyol lány, s felugorva puszit nyom a vele szemben a pultra támaszkodó nő arcára. – Ház ez az igazán jó hír. Elárultad már neki?

– Nem, még nem. – rázza a fejét hevesen Sia, hullámos haja szép arca körül lengedezik. Sötét szemeiben ijedtség csillan. – De te se mondd el!

– Természetesen. – legyint a fiatal lány, majd elmosolyodik. – Ez a te dolgod. De siess vele hamar, szeretném, ha mindenki tudná, hogy nagynéni leszek.

– Úgy lesz. – bólint megkönnyebbülve Sienna is, majd elmosolyodik. – Most menj, késő van, és holnap elviszlek az egyik forgatásunkra.

Sophia megörülve az izgalmas programnak, még egy csókot dob a portugál szépség felé, majd kilibben a konyhából, és eltűnik a lépcsőfordulóban felfelé menet. Sienna mélyen felsóhajt, és próbálja félretenni izgatottságát a baba-témával kapcsolatban.

Sergióval már régóta szerettek volna egy kisbabát. Jóformán a nászéjszakájuk után bele is fogtak az utód-programba, és egészen idáig nem jártak sikerrel. Sienna kétségbe volt esve, félt, hogy valami nincs rendben. Látta ugyan néha a focista bánatos pillantását, amikor reggelente kijött a fürdőszobából, és tudatta, megint megjött a vérzése. Utálta a helyzetet, hogy minden hónapban le kell törnie a férfi lelkesedését, amikor nemet int a fejével. Sok orvosnál megfordultak, és a nő már nem csak amiatt aggódhatott, nehogy Sergio feladja az egész dolgot, hanem amiatt is, hogy szárnyra kaptak mocskos pletykák is az üggyel kapcsolatban. Az ország szennylapjainak fele a focistát védte, és a portugál nőt kiáltotta ki kitartott naplopónak, míg a másik fele Sergiót piszkolta be töretlenül a nőfaló és ahhoz hasonló jelzőkkel. A fiatal, életvidám nő szeretett volna már tiszta vizet önteni a pohárba, lehetőleg minél hamarabb. Ezzel még jobbá tehette volna a mindennapjaikat.

– Kicsim! Nem mész még aludni? – hallja meg férje számára oly’ kedves hangját a lépcső felől jönni, mire kilép némaságából és gondolatai közül, és ellép a konyhapult mellől.

– Csak néhány perc. Át szeretném még futni a forgatókönyvemet a holnapi nap előtt. – mutat hosszú ujjával az étkezőből nyíló dolgozószoba nyitva álló ajtaja felé. – Nem maradok sokáig.

– Ígéred? – néz játékos szigorral feleségére a hátvéd, majd amikor az helyeslően bólint egyet, hosszú csókkal köszön el tőle. – Szeretlek!

– Én is szeretlek! – válaszol a nő, majd még a férfi után szól a dolgozószoba ajtajában. – Jó éjszakát!

Sergio mosolyogva biccent, majd eltűnik az emelet takarásában, a nő pedig behajtja a tágas szoba kétszárnyú ajtaját, és leül az üveglappal letakart íróasztal mögé. Kiemeli a legfelső fiókban meghúzódó papírköteget, melyen neve és egy dátum szerepel, majd fellapozza. A tökéletesen betanult szöveg halk olvasása közben büszkeség árasztja el őt. A kezében tartott forgatókönyv tudatosítja benne minden nap, mennyire lehet elégedett. Büszke és ugyanakkor alázatos arra gondolva, hogy az utóbbi években szerzett szakmai tapasztalatainak köszönhetően most a Spanyolországban forgatott „évszázad filmének” főszerepét tudhatja a magáénak. Alig várta már, mikor kiderült, az Ibiza című sikerfilm női főszerepét ő kapta meg.

Hamar a vaskos könyv végére ér, s kiszakadva Mandy Martinez szerepköréből, feláll, visszarakja a papírokat a fiókba, leoltja a lámpákat, és egy gyors zuhany után csöndben áll meg a focistájával közöd ágyuk mellett. Határtalan boldogsággal a lelkében hunyja le sötét szemeit, és a férfi izmos mellkasához bújva pillanatok alatt adja meg magát a hívogató sötétségnek.